Keresés

A hirekböl


Kövér László, az Országgyűlés elnöke március 28-án az Országház Delegációs termében a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetéseket adott át a határainkon túl élő magyarság érdekében tevékenykedőknek. A kitüntetettek között volt Kalapis Stojan szalézi atya, a vajdasági Muzslya szalézi plébániájának káplánja, az Emmausz szórvány-kollégium igazgatója, aki a bánsági magyar szórványban végzett áldozatos és eredményes munkájáért, a muzslyai Emmausz Kollégium létrehozásában és igazgatásában vállalt tevékenységéért, a szegény sorsú magyar fiatalok anyanyelven történő továbbtanulásának elősegítéséért kapta meg az elismerést.
Emmausz Kollégium PDF Nyomtatás E-mail

Minden iskolaév elején szeretettel fogadjuk régi és új diákjainkat. Ez alkalommal a szülőknek szülőértekezletet tartunk. Ekkor mutatjuk be nevelési programunkat, és elbeszélgetünk arról, hogy mi a diákok, illetve szülők kötelessége. Megkérjük őket, hogy segítsenek törekvéseinkben, hisz céljainkat csak együttes közreműködés útján érhetjük el.


A kollégium elsösorban tanulási lehetőséget nyújt a diákoknak és az egyetemistáknak. Itt tanulnak, itt készítik a dolgozatokat, a házi feladatokat.

A katolikus fiúk hetente egyszer misét hallgatnak, ilyenkor a kollégium zenekara kíséri az énekeket.

A református diákok bibliaórákra járnak a református parókiára, Nagybecskerekre.

Ne gondoljátok azonban, hogy csak tanulunk! Jut idő sportolásra, takarításra, fizikai munkára, testnevelésre, szórakozásra, de arra is adódik alkalom, hogy a konyhán segítsünk, különösen, ha előzöleg horgászni voltunk, és nagy ponttyal jöttünk haza.


Más kollégiumok diákjaival is szervezünk találkozókat – ez mindig külön öröm a számunkra.


A kollégiumunkban nyáron is aktív munka folyik: itt találkoznak a különböző egyházi csoportok, ifjúsági és civil szervezetek, továbbképzések, lelkigyakorlatok, összejövetelek megtartása céljából.



kollégiumunk


H Á Z , amely befogad



I S K O  L A , amely életre nevel



H Á Z , ahol barátként és vidáman élhetünk






Azt szeretnénk, hogy a kollégium lehetővé tegye a fiúk testi, szellemi, művelődési valamint lelki fejlődését. Ezt a célt szolgálják programjaink meg nevelési törekvéseink is. Alkalmat adunk, és lehetőséget nyújtunk, hogy különböző szakcsoportokon belül fejlesszék képességeiket, tehetségüket.


Hogy a kollégiumunkban folyó nevelőmunka teljes legyen szükségünk van még egy színpaddal ellátott tornateremre is. Terveink elkészültek. Az Önök anyagi támogatásával elérhetjük kitűzött céljainkat, valamint nevelési programunkat is könnyebben tudjuk majd megvalósítani.


Ezúton is élünk az alkalommal, hogy minden jótevőnknek, aki bármilyen módon segíti munkánkat, tanulásunkat, megköszönjük szívességét. Mindennap megemlékezünk rólatok, akik messziről egy-egy imával vagy adománnyal gondoltatok reánk!