Keresés

A hirekböl


Kövér László, az Országgyűlés elnöke március 28-án az Országház Delegációs termében a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetéseket adott át a határainkon túl élő magyarság érdekében tevékenykedőknek. A kitüntetettek között volt Kalapis Stojan szalézi atya, a vajdasági Muzslya szalézi plébániájának káplánja, az Emmausz szórvány-kollégium igazgatója, aki a bánsági magyar szórványban végzett áldozatos és eredményes munkájáért, a muzslyai Emmausz Kollégium létrehozásában és igazgatásában vállalt tevékenységéért, a szegény sorsú magyar fiatalok anyanyelven történő továbbtanulásának elősegítéséért kapta meg az elismerést.
Jótékony célú hangverseny a Ciszterci SZENT IMRE TEMPLOMBAN (XI. Villányi út 25.) a délvidéki, muzslyai Emmausz magyar kollégium javára PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Zsolti   
2011. október 2-án a XI. ker. Önkormányzata, a Katolikus Rádió, a Ciszterci Szt. Imre plébánia és a Szentimrevárosi Egyesület szervezésében jótékonysági koncertet tartottak Budapesten a muzslyai Emmausz Kollégium javára.
Köszönjük az összegyűjtött adományokat, és Isten áldása legyen minden munkájukon.
Emmausz Kollégium

Read More

Liszt Ferenc: Esztergomi mise (vatikáni változat) Matkócsik Éva szoprán, Bakos Kornélia alt, Molnár András tenor, Tóth János basszus Budapesti Kórus, Belvárosi Főplébániatemplom kórusa Belvárosi Vonósok, Virágh András Gábor - orgona vezényel: Virágh András, Liszt-díjas vendég: Kalapis Sztoján szalézi szerzetes, a kollégium építője és igazgatója Ház, amely befogad, iskola, amely az életre nevel – a Délvidéken, a Nagybecskerek melletti Muzslyán működő Emmausz kollégium  munkatársainak bátor szívű vállalása, hogy helyet, lehetőséget ajándékozzon azon szórványban élő magyar fiataloknak, akik az anyanyelv vonzásában szeretnének növekedni. Megmaradni, megtartani, öntözni az elődök által ültetett fát, ápolni fiatal hajtásait. Ezen szavak és az általuk hordozott, gyakran nehezen megélhető tartalom a Bánságban élő kisebbség mindennapi küzdelme az anyanyelv és a méltóság jogáért.
szerkesztette: Csányi Tamás karnagy